top of page
Anchor 1
bemutatkozás
introduction

bemutatkozás

Öt gyermekes, orvos anya vagyok. Budapesten születtem, ott nőttem fel és alapítottam családot. Közel tíz éve élünk  Amerikában, Bostont követően most New Yorkban, ahol - szintén orvos - férjem jelenleg dolgozik. 

Az évek során hitem egyre inkább mélyült, és mivel ez nem túl gyakori jelenség, elkezdtem elemezni és összeszedni  tényezőket 

Katolikus családban nőttem fel, intellektuális környezetben. A Nagy gondolkodók írásai napi szinten voltak beszédtéma. A racionális érveken alapuló hit mellett később  felfedeztem a misztika világát is. Lassan  kirajzolódott  a szemem előtt az  egymást kiegészítő, ám nagyon is különböző megközelítés, mely sokszor - helytelenül- két táborra osztja a gyakorló hívőket is. Kezdtem ráérezni, belejönni, hogyan lehet lavírozni köztük. Később, a gyerekeimmel folytatott beszélgetések és viták (nagyon kritikus közönséget jelentettek) kényszerítettek rá, hogy az addigra már jól begyakorolt szóhasználatot újraértelmezzem. Amerikában aztán újabb impulzusok értek. Találkoztam a mély hit megélésének frissességével,  ilyen szemmel keresve hamar rátaláltam a forrásokra, hogy  kreativitás és a design hogyan  állítható a szolgálatunkba. Végül ugyancsak itt Amerikában találkoztam a Magyarországról eredő Szeretetláng lelkiséggel. Ez a misztikus Istenkapcsolat és a közbenjáró imádság hatalmas erejű, ugyanakkor a hétköznapokban is egészen különlegesen megélhető formája.

Az engem ért hatásoknak a lenyomataként született ez a weboldal. Illetve nem is egy, mindjárt kettő .

Összeszedtem a "családi hasonlataink" egyre bővülő listáját, és mivel ezt központi jelentőségűnek éreztem, az examplefor.com elnevezés is innen ered. Idővel rájöttem különböző hátterű érdeklődőkre nem zúdíthatom a két tartalmat, még ha nagyon sok átfedés is van.

A Szeretetláng Lelki Napló csodálatos mélységű, de nem könnyű olvasni, mindenképp szerettem volna ezt is új formában továbbadni.Így született meg a külön weboldal ötlete. Idézetek pár sorban, a kapcsolódó életrajz és szeretetláng animációs rózsafüzér külön-külön részen kapott helyet.

A jobb megértéshez szükséges háttér-teológia pedig a blogon, ahol a.

személyes gondolatok megosztásán túl a legjobb angol nyelvű anyagokra is szeretném  felhívni a figyelmet. Emellett persze lazább dolgok is felkerülnek, zenék, művészet...

 A  puszta érdeklődéstől, látókör szélesítésétől, a lelki hadviselés gyakorlatba viteléig minden erőfeszítést igényel, tehát egy  spirituális küzdőtér. A lényeg, a ringbe beléphetsz több ponton, attól függően most hol állsz. Végülis ez egy kísérlet, hogy bemutassam: így is lehet. 

A többit a Szentlélek kezébe helyezem..

 

 

bottom of page