13. rész
hozományos nővérek
Visszatérve a küzdelmes ifjúkorra, nem sok embertársától kapott részvétet, vagy gyakorlati segítséget, pedig Erzsébet tele volt tettrekészséggel!1929. Egyre határozottabban jelentkezett szívében a vágy, hogy szerzetbe lépjen. Ez az Örökimádás templomban erősödött meg benne, ahol órákig csak üldögélt szótlanul, ha netán imádkozott, csak az Úrangyalát ismerte és nem emlékezett, hogy egyszer is elmondta volna a Miatyánkot. Úgy érezte, hogy az Oltáriszentség előtt valami vigasztaló békesség tölti el a lelkét. Így óhatatlanul, de szándékosan adorált! Erre a különös békességre vágyott és ezt apácaként vélte akkor igazán megtalálni.Kézenfekvő volt, hogy elsősorban az Örökimádó nővéreknél jelentkezzen, mivel más rendet nem ismert! Ám ők olyan nagy tétel staffirungot kértek a belépésre, melyről azt mondta Erzsébet, hogy egy életen át se tudná összegyűjteni, amellett – jegyezte meg gunyorosan –, hogy egy kiskereskedés árukészletének is megfelelne! (24 db lepedő; 24 dunyhahuzat; 24 paplanhuzat; 12 pár kézzel kötött fehér harisnya; 60 db zsebkendő; 24 hálóing; 24 különböző fehérnemű; 24 törölköző; 24 konyharuha; 1 db paplan, 1 dunna, egy nagypárna, és pénzadomány!)Időközben, templomi ismeretségei révén, némi útbaigazítást kapott. Felhívták a figyelmét a „Jézuska Gyermekei” közösségére, ahová persze csak ajánlással lehetett bejutni, de egy Zsuzsa nevű fiatalasszony − akinek gyönyörű zöld cipője volt − beajánlotta, sőt ígéretet is tett arra, hogy megismerteti a Szent Lujza nővérekkel. Jó tanácsokban már nem volt hiánya! Egy másik asszony a Hermina úti nővéreket ajánlotta, ahol Erzsébet hiába mondta el a vágyát, miszerint − távoli misszióba szeretne menni, hogy „a Jó Istent sokakkal megismertesse” −, a rövidke beszélgetés után annyit válaszoltak: „Neked fiacskám nincs semmi hivatásod, csak azért akarsz hozzánk belépni, mert nincs hová menned!”
Próbálkozott a Lónyay utcai „masnis nővéreknél” is, akiknél a kapusnővér erősen németesen beszélt, de igen készségesen hívatta a novic-mesternőt. Az ő véleménye is – csak úgy első látásra –, hasonló eredménnyel zárult, mint az előző rendházakban.
Szívszorongató fájdalom volt ez Erzsébet számára. Azon állítását, hogy gyönyörű holmija van letétben a Nemzeti Banknál, a legkevésbé sem hitték el neki, ő pedig nem volt képes kiváltani azt. Már csak a rejtélyes Zsuzsa néniben bízott, aki egyszerűen eltűnt és nem találkozott vele hetek óta.
Visszatérve a küzdelmes ifjúkorra, nem sok embertársától kapott részvétet, vagy gyakorlati segítséget, pedig Erzsébet tele volt tettrekészséggel!1929. Egyre határozottabban jelentkezett szívében a vágy, hogy szerzetbe lépjen. Ez az Örökimádás templomban erősödött meg benne, ahol órákig csak üldögélt szótlanul, ha netán imádkozott, csak az Úrangyalát ismerte és nem emlékezett, hogy egyszer is elmondta volna a Miatyánkot. Úgy érezte, hogy az Oltáriszentség előtt valami vigasztaló békesség tölti el a lelkét. Így óhatatlanul, de szándékosan adorált! Erre a különös békességre vágyott és ezt apácaként vélte akkor igazán megtalálni.Kézenfekvő volt, hogy elsősorban az Örökimádó nővéreknél jelentkezzen, mivel más rendet nem ismert! Ám ők olyan nagy tétel staffirungot kértek a belépésre, melyről azt mondta Erzsébet, hogy egy életen át se tudná összegyűjteni, amellett – jegyezte meg gunyorosan –, hogy egy kiskereskedés árukészletének is megfelelne! (24 db lepedő; 24 dunyhahuzat; 24 paplanhuzat; 12 pár kézzel kötött fehér harisnya; 60 db zsebkendő; 24 hálóing; 24 különböző fehérnemű; 24 törölköző; 24 konyharuha; 1 db paplan, 1 dunna, egy nagypárna, és pénzadomány!)Időközben, templomi ismeretségei révén, némi útbaigazítást kapott. Felhívták a figyelmét a „Jézuska Gyermekei” közösségére, ahová persze csak ajánlással lehetett bejutni, de egy Zsuzsa nevű fiatalasszony − akinek gyönyörű zöld cipője volt − beajánlotta, sőt ígéretet is tett arra, hogy megismerteti a Szent Lujza nővérekkel. Jó tanácsokban már nem volt hiánya! Egy másik asszony a Hermina úti nővéreket ajánlotta, ahol Erzsébet hiába mondta el a vágyát, miszerint − távoli misszióba szeretne menni, hogy „a Jó Istent sokakkal megismertesse” −, a rövidke beszélgetés után annyit válaszoltak: „Neked fiacskám nincs semmi hivatásod, csak azért akarsz hozzánk belépni, mert nincs hová menned!”
Próbálkozott a Lónyay utcai „masnis nővéreknél” is, akiknél a kapusnővér erősen németesen beszélt, de igen készségesen hívatta a novic-mesternőt. Az ő véleménye is – csak úgy első látásra –, hasonló eredménnyel zárult, mint az előző rendházakban.
Szívszorongató fájdalom volt ez Erzsébet számára. Azon állítását, hogy gyönyörű holmija van letétben a Nemzeti Banknál, a legkevésbé sem hitték el neki, ő pedig nem volt képes kiváltani azt. Már csak a rejtélyes Zsuzsa néniben bízott, aki egyszerűen eltűnt és nem találkozott vele hetek óta.
Visszatérve a küzdelmes ifjúkorra, nem sok embertársától kapott részvétet, vagy gyakorlati segítséget, pedig Erzsébet tele volt tettrekészséggel!1929. Egyre határozottabban jelentkezett szívében a vágy, hogy szerzetbe lépjen. Ez az Örökimádás templomban erősödött meg benne, ahol órákig csak üldögélt szótlanul, ha netán imádkozott, csak az Úrangyalát ismerte és nem emlékezett, hogy egyszer is elmondta volna a Miatyánkot. Úgy érezte, hogy az Oltáriszentség előtt valami vigasztaló békesség tölti el a lelkét. Így óhatatlanul, de szándékosan adorált! Erre a különös békességre vágyott és ezt apácaként vélte akkor igazán megtalálni.Kézenfekvő volt, hogy elsősorban az Örökimádó nővéreknél jelentkezzen, mivel más rendet nem ismert! Ám ők olyan nagy tétel staffirungot kértek a belépésre, melyről azt mondta Erzsébet, hogy egy életen át se tudná összegyűjteni, amellett – jegyezte meg gunyorosan –, hogy egy kiskereskedés árukészletének is megfelelne! (24 db lepedő; 24 dunyhahuzat; 24 paplanhuzat; 12 pár kézzel kötött fehér harisnya; 60 db zsebkendő; 24 hálóing; 24 különböző fehérnemű; 24 törölköző; 24 konyharuha; 1 db paplan, 1 dunna, egy nagypárna, és pénzadomány!)Időközben, templomi ismeretségei révén, némi útbaigazítást kapott. Felhívták a figyelmét a „Jézuska Gyermekei” közösségére, ahová persze csak ajánlással lehetett bejutni, de egy Zsuzsa nevű fiatalasszony − akinek gyönyörű zöld cipője volt − beajánlotta, sőt ígéretet is tett arra, hogy megismerteti a Szent Lujza nővérekkel. Jó tanácsokban már nem volt hiánya! Egy másik asszony a Hermina úti nővéreket ajánlotta, ahol Erzsébet hiába mondta el a vágyát, miszerint − távoli misszióba szeretne menni, hogy „a Jó Istent sokakkal megismertesse” −, a rövidke beszélgetés után annyit válaszoltak: „Neked fiacskám nincs semmi hivatásod, csak azért akarsz hozzánk belépni, mert nincs hová menned!”
Próbálkozott a Lónyay utcai „masnis nővéreknél” is, akiknél a kapusnővér erősen németesen beszélt, de igen készségesen hívatta a novic-mesternőt. Az ő véleménye is – csak úgy első látásra –, hasonló eredménnyel zárult, mint az előző rendházakban.
Szívszorongató fájdalom volt ez Erzsébet számára. Azon állítását, hogy gyönyörű holmija van letétben a Nemzeti Banknál, a legkevésbé sem hitték el neki, ő pedig nem volt képes kiváltani azt. Már csak a rejtélyes Zsuzsa néniben bízott, aki egyszerűen eltűnt és nem találkozott vele hetek óta.