top of page

Eddig is voltak sötét korszakok a történelemben, ez most miben különbözik a többitől?

A társadalom persze mindig is hajlott a dekadenciára, a régi szép idők kifejezés üres és nem valós. A mindent átfogó ideológizálás, a függőségek kavalkádja, a mesterségesen fenntartott identitásválság, a reális önértékelés drasztikus torzulása és a következményesen magas megkísérelt és végre is hajtott öngyilkossági kísérletek magas száma sokkoló. Ami azonban újdonság a korábbiakhoz képest, hogy ezek a folyamatok az eddig ártatlanokat, az egészen fiatal gyerekeket is érintik. Teljesen kontrollt vesztetté válik a világ, a Mediának köszönhetően pedig minden pillanatok alatt történik már.

"Tudod, olyan a Föld most, mint vihar előtt a természet, és olyan, mint a tűzhányó, amely ha kirobban, pokoli füstjével, vissza- hulló lávájával fojtogat, öl, vakít, rengésével romba dönt maga körül mindent. Ez most a Föld borzalmas helyzete. Forr a gyűlölet krátere, gyilkos, kénes hamuja szürkévé, színte- lenné akarja tenni a mennyei Atya által Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelkeket. És én, a hajnal szép sugara megvakítom a sátánt, (megszabadítom e) gyűlölettűl elhomályosuló, kénes, bűzös lávájától megfertőzött világot, melyben a lelkek éltető levegője fojtó és halált okozó lett. Egyetlen haldokló sem kárhozhat el! Már kezd Szeretetlángom gyújtani.Tudod, kislányom, a választott lelkeknek meg kell küzdeniük a sötétség fejedelmével. Borzalmas zivatar ez! Nem, inkább orkán, mely pusztít, s még a választottak hitét és bizalmát is el akarja pusztítani. De a most készülő rettenetes viharban érezni fogják Szeretetlángom fel-felvillanó és eget-földet bevilágító fényességét, melyet a lelkek sötét éjébe kegyelmi hatásának ki- áradása által nyújtok.1963.Május 19.Tekintsetek már rám, és vegyétek igénybe közbenjárásomat, közbenjáró segítségemet! Én akarok és tudok is segíteni, csak már látnám jóindulatú és szorgalmas elindulásotokat! Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek. A gonosz sokkal több eredménnyel és szorgalommal dolgozik, mint ti. Úgy fáj ez nekem!"1962.Május

Lelki Napló, 1963. Május 19./1962. Május

bottom of page